„Az elbocsátásokról szóló híresztelésekből pedig annyi igaz, hogy az iskola megbízott igazgatója nem hosszabbította meg Keserű Imre drámatanár lejárt óraadói szerződését.”
Itten elszólást érezek. Mi nem emlékszem, hogy többes számot használtunk volna. Képviselő úr talán már tud valamit? Jó lenne időben szólni. Ha Önt legközelebb nem választják meg, az nem elbocsátás? Ha a cég ahol dolgozik, nem köt Önnel szerződést megint, az nem elbocsátás? Szavon lovaglunk? Úgy teszünk, mint ha nem értenénk? Vagy tényleg nem értjük? Akkor nagy a gáz. Már megint.
Merthogy a Keserűt teszik lapátra. Én magam megyek. Bár kerülök annyiba, mint a Keserű, és mivel Inokai igazgató úr volt olyan kedves, hogy beletett a tantárgyfelosztásba (mielőtt válaszol képviselő úr ennek majd nézzen utána) és mivel így dr. Magyarné emiatt semmit sem tehet, tehát én még a HMG tanárának tarthatnám magam, vagyis itt csak én léphetek. És lépnék. De engem ugye nem kirúgnak. Miért is tennék, jó ember vagyok. Csak az orcátlanságot rosszul viselem. Szerencsém van, én léphetek. Nem ezen múlik az egzisztenciám. Ettől Szentes még marad. Akár áron is megvéve az alkalmakat (Most sem mondom meg honnan idéztem. Google)
„A fenntartó joga és felelőssége az igazgatók megbízása, kinevezése.”
A jogra vonatkozó részt már láttuk. Azzal tisztában vannak. (Részben. Lásd kinevezési feltételek) Most jöhet a felelősség. Hátha még sincs igazuk. Vagy van, csak még nem bizonyították be. Nosza. Lehet felelősen visszadönteni.
„Tisztelettel kérek mindenkit, hogy a szentesi középiskolák érdekében a nyugalom megteremtésén fáradozzanak és adják meg az új vezetők számára ilyenkor szokásos egy év türelmi időt.”
A mindenkibe gondolom Ön is beletartozik. Hát tisztelettel kérem (Ön kéri magát), hogy a szentesi középiskolák érdekében a nyugalom megteremtésén fáradozzon. Vonja vissza. Beszélje rá a többieket is. Kérem. Tisztelettel.
Azért az „ilyenkor szokásos”-ról is mondanék pár szót. Az a bizonyos türelmi idő demokratikusan választottak esetén jár, attól, aki kisebbségben maradt. Itt az van, ha nem tetszettek volna észrevenni, hogy az egyik kinevezett 15-85 arányban vesztett, a másik meg ugy 3-97 szerint. Ha a város polgárait nézzük, úgy tudom, ott sem az Önök pártja győzött. Milyen türelmi időről van arca beszélni az Úrnak? Behajítok valakit a kútba (pohár), és aztán arról kezdem győzködni, hogy most így járt, de egy évig legyen türelemmel, aztán majd meglátjuk?
Van egy másik opcióm. Vonják vissza a döntést, nevezzék ki azokat akiket az iskolák (szülők, diákok, városi polgárok, polgármester (polgárok képviselője – lásd fenn), ilyesmi, szeretnének, aztán legyenek türelemmel egy évig, utána megnézzük, és ha nem válnak be akkor Önöké a pálya. Ez is egy fajta türelem.
Illő tisztelettel persze: Papp László
Ui.:
„– Az egész bonyodalom vihar egy pohár vízben – mondja Dr. Kovács Kálmán, Csongrád megyei Közgyűlés Oktatási Bizottságának elnöke. – Ebben az ügyben igen sok cikk jelent már meg, pedig véleményem szerint nem érdemel ilyen sok szót az ügy: egy tanárnak lejárt a szerződése, és kész. Lépjünk tovább.” (http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=21288 )
Figyelj Szentes, mindjárt kiisz. Már megint ez a vélemény dolog. És legalább olyan a színvonal.
Igaza van Kovács Úr dr. Lépjünk. Én már léptem. Szerintem Önön a sor.
(lép = elmegy http://szlengszotar.uw.hu/lista/l.htm ) |